Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
Vissza
Előre
Menü
Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Vendég koreográfusok

Az elmúlt években, a régi hagyományokat követve vendég koreográfusokat hívtunk csoportjainkhoz, akik nem csak egy-egy tájegység táncait tanították meg, hanem koreográfiát is készítettek a megtanult anyagból.


A 2014/15-ös évben

Hahn-Kakas István táncművész, táncpedagógus dolgozott nálunk.


Az "Örökös Aranysarkantyús, Népművészet ifjú mestere" címeket elnyer tánctanár, Mezőföldi táncokat tanított.

Munkája nyomán született meg a "Táncok a pusztából" című koreográfia, amelyet már több ízben színpadra állítottunk.

 

A 2015/16-os évben

Lengyel Szabolcs "Micsi" fogadta el felkérésünket. A Bihari Táncegyüttes és a Budapest Táncegyüttes táncosa A Szilágysági táncok megtanulásában segédkezett.

 

Munkája nyomán, a 2015. december 13-ai karácsonyi műsoron került színpadra a "Párcsere" című koreográfia. 2016-ban az Utánpótlás csoportnak készített Bodrogközi táncokat, "Vonatozzunk!" címmel. 2017-ben a felnőtt csoportnak Somogyi táncokat tanít.

 

2017/18-as évad

Zóka Éva és Horváth Tibor Bukovinai Székely táncokat tanít az Ifjúsági csoportnak.