Együttesünk története

Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes A város tradicionális kultúra közvetítő eleme a kezdetektől a néptánc, amely több generációt nevelt a kultúra, a művészetek, a mozgás szeretetére, és több mint hatvan évre visszatekintően kimagasló és eredményes a tevékenysége.
Sztálinvárosban Forrai Kálmán vezetésével 1952-ben alakult meg a Vasas Táncegyüttes. Mecénásukról, a Dunai Vasműről nevezték el magukat. A kezdeti próbálkozások a kor szellemének megfelelően, elsősorban a közösségi rendezvények, felvonulások színesebbé tételét célozták. Mindamellett a táncosok saját szórakozásuknak is tekintették az együttesi munkát.
Az első művészeti vezető, néhai Forrai Kálmán, az 1952-ben létrejött Sztálin Vasmű Népi Tánc Együtteshez kerülésére így emlékezik: „1952-ben felkért a Csepeli Fémmű Szakszervezete, hogy menjek el Sztálinvárosba, ahol lakást is kaphatnék. Létre kellett hoznom a Vasműn belül egy kultúrcsoportot, így hát megalakítottam a 12 párból álló táncegyüttest, és a gyár függetlenített tánckoreográfusa lettem. A tánckar ruháit is magam terveztem.”
Röviddel az alakulás után, 1954-től dolgozott a tánckarral Wünsch László. A személyi változás a csoport munkájában azt tudatosította, hogy az együttesnek inkább a közösség igényeit kell kielégítenie. E cél érdekében saját és vásárolt koreográfiákkal bővítették a repertoárt.
Wünsch László a Népművelési Minisztérium megbízásából a sztálinvárosi tánccsoportok szakmai segítőjeként - mint főiskolát végzett koreográfus. A táncegyüttes 1958-ban a Bartók Béla Művelődési Házban, nagy sikerrel mutatta be: „Bánkövi – Wünsch: Karikatánc, Hortobágyi pásztortánc, Báli nyitótánc, Fergeteges, Székely leánytánc, Székely legénytánc, Verbunk produkcióját.
Az együttes 1959-ben elnevezésében is megváltozott: „Sztálin Vasmű Művészegyüttes”-ről, „Dunai Vasmű Néptánc Együttes”-re lett keresztelve, az új név jobban tükrözte tevékenységét.
„Város született” címmel 1960-ban nagy formátumú táncjátékot mutatott be az együttes, amelynek forgatókönyvét Wünsch László felesége, Tomcsányi Éva írta, zenéjét pedig Borlói Rudolf szerezte.
Dunaújvárosban került sor 1965-ben a Vasas Néptánc Fesztiválra, az együttesnek ebben az évben lett művészeti vezetője és koreográfusa Péterffy Attila. Ezzel egy új és eredményekben gazdag időszak kezdődött a dunaújvárosi vasas táncosainak életében.
A koreográfusválasztás helyes volt. Péterffy Attila nevéhez fűződik a Rábai Miklós-féle irányvonal meghonosítása és Molnár István módszereinek alkalmazása a táncosok képzésében.
Már 1966-ban,”rangot táncolt” magának a Dunai Vasmű Néptánc Együttese, április végén, Estéli mulatság címmel, nagy sikerrel mutatta be új műsorát a Bartók Béla művelődési házban.
Az 1968-as évben a Dunaújvárosi III. Vasas Táncfesztivál hozta meg az első Kiváló Együttes címet táncosainknak. A rákövetkező év az előző évhez hasonlóan jól sikerült az együttesnek, mert ismét elnyerte a Kiváló Együttes címet és Bulgáriában szerepelhetett.
Az 1970-es évben először rendeztek Nemzetközi Vasas Néptánc Fesztivált Dunaújvárosban, melyen az együttes ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Még ebben az évben a Szekszárdi Fesztivál I. díját is elnyerte az együttes. Ezt Lengyelországi turné követte, ahol a város Központi Énekkarával közösen vehettek részt.
Az együttes a következő évtől rendszeres résztvevője lehetett, a Fiatal Művészek Klubja és a Fővárosi Művelődési Ház (FMH) táncházi rendezvényeinek is. A Képeskönyv produkció, az új Péterffy-koreográfia nagy sikert hozott az együttesnek nemcsak az itthoni szerepléseken, de a külföldi bemutatókon, turnékon is. A Magyar Képeskönyv több mint egy évtizedik nyújtott tartós sikert az együttesnek bárhol is léptek fel az országban. Péterffy Attila volt az a koreográfus, aki felismerte az együttes folyamatos fiatalításának szükségességét. Szoros kapcsolatot alakított ki városunk egyik általános iskolájában tanító Szoboszlai Ferencnével, akinek keze alól került ki jó néhány, az együttes későbbi arculatát meghatározó táncos egyéniség. A kitartó munka eredményességét az Arany II. minősítés elérése (1972) és a spanyol, francia, valamint svájci turnék igazolták.
Az 1972-es esztendő a fesztiváli szereplések nagyszerű éve volt: Balatonföldvár, Néptánc Fesztivál Nagydíj, V. Szekszárdi Néptánc Fesztivál Nagydíj, Budapest, Kiváló Néptánc Együttes. A Péterffy Attila által jegyzett korszak 1973-ban a balatonföldvári VI. Dunántúli Néptánc Találkozó Nagydíj-át, majd ugyan itt egy évvel később a Balatoni Folklór Fesztivál I. Díját eredményezte az együttesnek.
Az új vezetést 1980 őszén vette át Neuwirth Annamária és Szögi Csaba. Mindketten Novák Ferenc és Foltin Jolán tanítványai voltak. A mesterektől tanult, látott tapasztalatokkal, módszerekkel és jókora ambícióval láttak neki az enervált, munkára váró tánckar újjáélesztéséhez és az ekkor már 400 főt számláló utánpótlás megszervezéséhez. Legfőbb feladatuknak az egységes technikai-előadói szint elérését és egy ütőképes műsor gyors színpadra állítását tartották a legfontosabbnak.
A komoly munka meghozta a várva várt eredményt: 1981 őszén Goriziából (Olaszország) az Európa Fesztivál I. díját hozták haza. A siker és a jó csoportmunka késztette az együttes tagságát arra, hogy önálló KISZ-alapszervezetet alapítsanak a következő évben. 1982 nyarán az együttes ismét külföldön mérhette össze tudását a franciaországi Dijonban. A Világfesztivál II. díja (Ezüstlánc) mellett külön díjban is részesítették a tánckart. Még ebben az évben a hazai néptánc mozgalom tagjai előtt, nem kis meglepetést okozva, a Néptánc antológiát mutatta be az együttes.
Az 1984. év mérföldkövet jelentett a művészeti vezetők koncepciójának alakulásában. A még folklórban éppen hogy megerősödött együttes életében először készült a XI. Zalai Kamara táncfesztiválra. Szögi Csaba és az újdonsült művészeti munkatársként dolgozó Énekes István egy-egy koreográfiája született meg a próbák során. Közben Neuwirth Annamária egyik sikeres folklór számát rögzítette a Magyar Televízió, amelyet a „Szép magyar tánc” egyik későbbi adásában tűzték műsorra.
A kamara táncfesztiválon debütáló két „Szerelem, szerelem…” – már megszokott alkotópáros koreográfiája – egyaránt Nívódíjas lett. A táncosok előadásmódját ismét Együttesi Nívódíjjal jutalmazták, Énekes István művének zeneszerzője, Cserepes Károly pedig szintén ebben az elismerésben részesült.
Az 1987-es év az egyéni sikercsokrot is hozott a Szóló táncfesztiválon résztvevőknek. A több hónapos felkészülés után Bozár László és Rácz Attila egyaránt Arany sarkantyúval, Miklán Jolán és Sulija Anikó Külön díjjal térhetett haza Békéscsabáról.
Májusban az együttes immár három alkotó (Énekes, Janek és Szögi) közös produkcióját mutatta be a Szolnoki Országos Néptánc Fesztiválon. Az inkább mozgás színházhoz tartozó „Újvárosi táncok”-at nem tudták az eddigi látottaktól eltérő volta miatt megfelelő kategóriába sorolni. Így, bár helyezést nem ért el, arra hívta fel a figyelmet, hogy az új műfaj keretén belül elhelyezhető táncszínházi produkció bemutatásához és megmérettetéséhez a jövőben megfelelő fórumot kellene teremteni.
Közvetlenül a fesztivál után a társulat május 19. és június 6-a között műsorok sorozatával ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. A programban a veteránoktól a legifjabb nemzedékig mindenki helyet kapott. Ez alkalommal a Művelődési Minisztérium Dicsérő Oklevelét kapta meg Miklán Jolán, Skaliczky Andra és Bozár László. „Szocialista Kultúráért” kitüntetésben Sulija Anikó részesült.
Az együttes az 1989-es év januári és februári hétvégein tűzte műsorára a 14 előadásból álló második Táncszínházi sorozatát. A „Sisyphos” címet viselő, két félidős, öt tételes produkciót színházi technikával rendelkező „saját” tornatermi arénájában vitte sikerre a társulat. Itt kell megemlíteni Markó Iván nevét, aki rengeteget segített a műszaki feltételek létrehozásában.
Az ismerős alkotógárdához a szintén több koreográfusi díjjal elismert Bognár József csatlakozott. Négyen a cím által eleve meghatározott témakörben a mai emberek mindennapos, sziszifuszi életének mozzanatait szerves dramaturgiai egységet alkotó darabokban formálták meg. A vendég pedig Ravel Bolerójára készítette el a magyar néptánc mozgalom aktuális paródiáját.
A nagy sikernek örvendett sorozat után a tánckar Zalaegerszegen és egy nyugati turnén, valamint a nyári minősítő műsoron szerepelt. Az 1989-es évadban az együttes elérte, az akkori működési szakaszának csúcspontját. A kitartó és magas szintű, évek óta folyó művészeti munka újabb megrázó erejű produkciót eredményezett A csodálatos mandarin című darab műsorra tűzésével.
A táncszínházi produkciókkal a lehetséges összes nívódíjat, együttesi és koreográfusi díjakat „begyűjtötte” az együttes. Mégis valami megváltozott. Az amatőr együttest nem lehetett ebben a formában tovább működtetni, Szögi Csaba hónapokig távol volt az együttestől, mert már teljesen a Népszínháznak, utána pedig a Közép-Európa Táncszínházának élt. Néhány táncost magával vitt, megbontva ezzel a helyi együttes magját.
A Szögi-Énekes szerzőpáros, búcsúzóul az eddigi munkát összefoglaló Utolsó Tangó koreográfia megalkotásával és bemutatásával zárta le. A lassan vezető nélkül maradt tánckar fokozatosan felbomlott.

Az újrakezdés feladatát Rácz Attila (Cicero) vállalta. Ő volt az a Vasasból kinőtt táncos, koreográfus, aki céljául tűzte ki a sajátos „vasasos” művészeti múlt átörökítését, és ezzel együtt az újabb táncos generáció kinevelését. Rácz Attila 1985-től táncolt a Vasas Táncegyüttesben, 1986-ban a Népművészet Ifjú Mestere cím, majd 1987-1989-1995-ös eredményeivel az Örökös Aranysarkantyús Táncos cím birtokosa lett. Alapító tagja volt a Közép-Európa Táncszínháznak, és közben elvégezte a Táncművészeti Főiskola tanári szakát is. A művészeti és pedagógiai munkát dr. Skaliczky Andrea társvezetésével kezdte meg. A kezdetben maréknyi csapat a Zalai Kamaratánc Fesztiválon a „Hej Dunáról fú’ a szél” koreográfiával Előadói (Rácz-Skaliczky), a „For sale” című produkcióval pedig Szcenikai Nívódíjat nyert. Azonban a jövőt mégis az akkori ifjúsági csoport jelentette. A generációs űr kitöltésének zálogát a megállás nélküli munka, a rendszeres tánctáborok, a gyermektánc fesztiválokra való készülés, az új tájegységek táncainak és koreográfiák tanulása jelentette. A fiatal generáció kinevelésében fontos szerepet kapott a szólisták kinevelése is, melyre kiváló lehetőséget adott a Szarvasi Gyermekszólótánc Fesztiválok sora, ahol Bálint Péter, Gurics Péter, Kovács Zoltán, Viczkó Péter, Németh Anita, Szőke Genovéva eredményei is előre jelezték: az új generáció képes az elődök nyomdokaiba lépni. A munka láttán az ifjúsági együtteshez csatlakoztak a már felnőtt együttesből olyan táncosok is, mint például: Seevald Rita, Gurics István, Suplicz Mihály, akik az említettek mellett a 90-es években a Vasas vezető táncosai lettek. 1992 decemberében az immár 40 éves együttes „Jó emberek tágasságot” című műsorral ünnepelte jubileumát.

A megújult együttes első országos sikere 1993-ban jött el a Szolnoki Néptáncfesztiválon bemutatott Silladri, valamint Szegényes és pontozó koreográfiákkal, melyek Együttesi nívódíjat eredményeztek. Ugyanezen évben a fiatal, ám a verseny egészén elsöprő erővel fellépő csapat az elődök sikerét megismételve elnyerte a Dijoni Folklór Olimpia Ezüstláncát. A Vasas ismét rendszeres résztvevőjévé és díjnyertesévé vált a hazai rangos néptáncfesztiváloknak, 1992-től 1999-ig kihagyás nélküli szereplője volt az év legjobb gyermek és felnőtt együtteseit, koreográfiáit felvonultató Néptáncantológiáknak olyan előadásokkal, mint a Mit játsszunk lányok, Sóvidéki táncok, Silladri, Magyar ugrálós, Eleki férfitánc, Füzesi ritka és sűrű, Kecskés. Majd sorra következtek a Vasas nagy külföldi útjai: Silver Dollar City, USA 1995-ben, Thaiföld 1996-ban, majd többek között Portugália, Szicília, Svédország, Franciaország, Erdély, Olaszország.

Cicero és Skali a néptánc mellett kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy az új generáció ne csak megismerje, de életben is tartsa a Vasas táncszínházi hagyományát. 1995-ben a 80-as évek klasszikussá nemesedett „Szerelem, szerelem …” és „Esik eső” című táncszínházi műsorai nemcsak bemutatásra kerültek, hanem a tánctechnikai fejlődés mellett a remek egyéni előadói megformálásokkal teljességgel újjáéledtek.

Az 1997-es év eseményeinek a csúcspontja a Vasas 45. Jubileumi gálaműsora volt. A Vasas négy különálló műsorban mutatta be múltját, jelenét, jövőjét. A nagyegyüttes kétórás folklórműsorral a Kárpát-medence tánchagyományok magas szintű elsajátítása és bemutatása mellett - a Vasas táncszínházi hagyományokat folytatva két előadásban került színpadra a „Szerelem, szerelem…” című műsor és ehhez párosult újdonságként az „(Ör)Kényes témák”, ami Szögi ötletéből kiinduló, az 1988-as Zalai Kamaratánc Fesztiválon nagy sikert aratott Egypercesek kibővítése volt további Bognár és Janek koreográfiákkal, melyeket Rácz Attila rendezésében Örkény novellák fűztek össze. A jubileumi műsorsorozat érzelmi csúcspontja az „Apáról fiúra” című előadás hozta, mely a Vasas 45 évét fogta össze. Ebben Péterfy, Novák, Lelkes, Foltin és Neuwirth koreográfiák éledtek fel a régi és új korosztályok lábán, amelyek mind-mind a Vasas valamikori fényes sikereit idézték. Az összeállításban olyan családok tagjai is színre léptek, ahol generációkon átívelő hagyomány a Vasas tagság: mint a Kőszegi, Fülöp, Német, Szántó és a Tóth család. A legidősebb táncos 58, a legfiatalabb alig 7 éves volt. Ebből az alkalomból került felújításra Énekes: „Heavy metal” és Bognár: „Bolero” című koreográfiája, melyben több vasasos generáció késztette könnyfakasztó nevetésre a szerencsés publikumot. A gyermekcsoportok a karácsonyi ünnepkör jegyében külön matinéműsorban mutatkoztak meg.

Eredmények tekintetében a Rácz-Skaliczky páros vezette együttes a következő években is igen magas színvonalon és intenzitással dolgozott. Évi 50-60 hazai és külföldi nagy előadással már a hivatásos együttesek mércéjével működött. A táncszínházi koreográfiák felújításával és újragondolásával állandó résztvevőivé váltak a Kortárs Néptánc antológiáinak. 1998-ban az együttes kiérdemelte Dunaújváros Önkormányzatának legrangosabb kulturális elismerését, a „Pro Cultura Intercisae” díjat. 1999-ben Rácz Attila és Skaliczky Andrea elnyerte a Martin György Néptáncszövetség Művészeti Vezető Nívódíját. Vezetésükkel a Vasas 1998-ban Békéscsabán a legmagasabb, Kiváló I. minősítést nyert el. A korszakot az 1999-es szegedi Martin György Néptánc Fesztiválon és a csepeli Vasas Fesztiválon elért I. helyezések, végül az egyiptomi Ismailia Nemzetközi Folklór Fesztivál zárta.

A szakmai továbblépés lehetőségét az Önkormányzat által felkínált lehetőség adta, a Rácz –Skaliczky páros által kidolgozott művészeti programmal és működési koncepcióval Dunaújváros Önkormányzatának döntése alapján 1999. július 1-jén, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza hivatásos tánctagozataként megalakult „Dunaújváros Táncszínháza”. Tagjai a Vasas új generációs felnőtt táncosaiból, más hivatásos együttesektől, és frissdiplomás táncművészekből verbuválódott. Művészeti igazgató Rácz Attila, munkatársa pedig Skaliczky Andrea lett, akik a „Dunaújvárosi Iskola” művészeti útjának továbbvitelét, a Kárpát-medence kulturális hagyományain alapuló művek létrehozását tűzték ki fő célul.

A Vasas további munkájában átmeneti megoldásként Rácz Attila a Vasas művészeti vezetője maradt, de az együttes napi munkáját Hájasné Nagy Anikó vitte tovább. Szántó Péter ugyanis az eredeti felkérés ellenére nem alkalmazta Hájas Tibort, így az együttes nem kerülhetett az egymás munkáját harmonikusan kiegészítő vezetők kezébe.

Az MMK igazgatója, Szántó Péter, Neuwirth Annamária szakmai tanácsára kereste meg Halmi Zoltánt és Balogh Edinát. Ők lesznek a következő vezetők…”
Az új vezető páros már 2002-ben jelentős eredményt ért el a négy („felnőtt”, „ifi”, „utánpótlás”, „cinegék”) csoportnál, újra bevezetésre került a félévi és év végi vizsgarendszer. A próbákon a balett fontosabb alapelemei is szerephez jutottak. A tánc technika oktatása kiegészült az un. „Molnár-technika” alkalmazásával is. A fiatalabb korosztályú csoportokban, ami természetes, is a ritmika órák és a néptánc órák száma is magasabb.
A két kitűnő mester, aki időt és fáradságot nem kímélve dolgozott, elérte azt, hogy 2002-ben a Dunaújvárosi Vasas Néptánc Együttes fennállásának 50 éves jubileumi műsorával fergeteges sikert aratott. Bizonyítást nyert, hogy nekik is sikerült megindítani azt a folyamatot, ami az elődöket a szakmai sikerek magaslataira emelte. Szép sikerek következtek a Szolnoki Fesztiválon, illetve a Riesai Nemzetközi Fesztiválon arany, majd bronz érmet nyertek
A vezetőpáros későbbi magánéleti problémáit az együttes is megérezte, a 60. jubileum előtt a Szőke Genovéva - Suplicz Mihály vezetőké lett az irányítás. A jubileumot, már ők vezették. Azóta ismét generációváltáson ment keresztül a csoport, jelenleg 10 párral dolgoznak.
Újabb lehetőséget jelentett, hogy néhány elkötelezett szülő és volt táncos támogatásával létrejött 2007-ben a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány, amelynek irányítását Horváth Attila elnök látja el.
Változást jelentett a Vasas életében, hogy a fenntartó Munkásművelődési Központ vezetője Kováts Rózsa lett. Akinek sikerült forrást szerezni arra, hogy az együttes megfelelő körülmények között dolgozzon. Légkondicionált próbaterem, felújított öltözők állandó foglalkoztatásban dolgozó szakmai irányítók, képzett táncpedagógusok vannak az együttes mellett, s minderre az intézmény a költségvetéséből évente 20 millió forintot szán. Az alapítvánnyal szoros együttműködésben felfrissítették kosztümtárt és újonnan vásároltak csizmákat, már vannak fellépési lehetőségeik is.
A külföldi és hazai sikerek új életet lendületet adtak az együttesnek. A továbbiakban a szakmai fejlődését tartják fontosnak a jelenleg 5 korcsoportban 150 tagot számláló együttesnek. Már most a 65 jubileumi gálára készülnek, amely azt igazolja, hogy a Vasas jelenleg is Dunaújvárosé, mint ahogy Dunaújváros a Vasasé.
2016-ban Krakkóban, 2017-ben Prágában léptek színpadra, nagy sikerrel.

A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
művészeti vezetői
1952 – től

Forrai Kálmán
Wünsch László
Péterffy Attila
Neuwirth Annamária
Szögi Csaba
Rácz Attila – dr. Skaliczky Andrea
Nagy Anikó – Hájas Tibor
Balogh Edina – Halmi Zoltán
Balogh Edina - Varga Péter

A 60. jubileum rendezvényeire megbízott vezetői csapat:
Szőke Genovéva - Bocsi Nóra - Molnár István Dániel - Szántó Tamás - Suplicz Mihály

Szőke Genovéva - Suplicz Mihály